Mi van velünk?

No, szóval a vörösiszap lemászott a szívemről, ahogyan kedves testvérem az Úrban kérte :). Ennek örömére leírom, hogy mi van velünk.

Az emberek általában az év végén számadást végeznek, hogy mit sikerült elérniük, miben voltak sikeresek, esetleg mit rontottak el, mit csinálnának másképpen. Hála Istennek, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, mert akkor állandóan azzal vesződnék, hogyan hozzam helyre tetemes mennyiségű hibámat. Ezért nem is arról szeretnék írni, hogy nekünk mit sikerült elérni, hanem arról, hogy Istennek mit sikerült elérnie az életünkben.

Az egész akkor kezdődött, amikor az Úr Jézus úgy döntött, hogy egy kicsit kiveszi a talajt a lábunk alól, mert nagyon elkényelmesedtünk. Ehhez azt a módszert választotta, hogy elhozott a munkahelyemről. Ezzel egyidőben pedig megengedte, hogy tanítsam az Ő népét a Bibliára. Fel sem tudnám sorolni azt a rengeteg szellemi áldást, amit ez alatt a közel két év alatt kaptunk! Megtanultuk, hogy akár van munkája az embernek, akár nincs egy valakitől függ, mégpedig Istentől. Az Ő kegyelme és a gazdagságának tárháza végtelenül elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy minden szükséges anyagi dolgot megkapjunk. Megtanultuk, hogy házaspárként keményen össze kell tartanunk, mert az ördög folyamatosan azon van, hogy ezeket a nehézségeket kihasználva egymás ellen fordítson minket. Azonban Isten kegyelmével szemben tehetetlen lesz mindenkor, ez a kegyelem pedig folyamatosan rendelkezésünkre áll, csupán oda kell járulnunk "bizalommal a kegyelem trónusához" (Zsid 4:16).

Én, személy szerint megtanultam, hogy ha Isten még engem is tud használni, akkor bárkit képes. Felfoghatatlan az az irgalom, amit Isten mutat az irányomban, amikor kiállhatok a gyülekezet elé és taníthatom az Igéjét. Minden alkalommal csak ámulni tudok Isten fenséges szabadításán, és azon a csodálatos változáson, amit véghezvitt az életünkben.

Megengedte az Úr, hogy egy tanfolyam keretein belül megtanuljam a logisztika csínját-bínját (remélem, hogy senki sem hiszi el, hogy egy tanfolyamon bármit meg lehet tanulni teljes mértékben :D), amit egyébként kedvenc feleségem biztatására kezdtem el. A csodálatos dolog az egészben, hogy a tanfolyam elején még próbáltam munkát találni, mert csak az volt a célom, azonban sehogyan sem sikerült. Ekkor arra jutottunk Annával, hogy biztosan van valami terve az Úrnak ezzel a végzettséggel, ezért nem is próbálkoztam tovább. Amikor befejeztem a tanulmányokat és a sok tudománytól majd' szétrepedt a fejem, akkor megtanulhattuk, hogy minden Isten időzítése szerint fog történni, semmit sem lehet, nem is szabad, erőltetni. Egy héttel a tanfolyam vége után már volt munkám.

Most azon igyekszünk, hogy össze tudjuk egyeztetni a gyülekezeti szolgálatot a munkahellyel. Ez egyelőre működik. A megdöbbentő az, hogy mindkét helyen olyan dolgot csinálhatok, ami érdekel és kihívásokkal teli. (Egyébként, aki nem tudná, beszerző vagyok egy debreceni cégnél www.hbz.hu ). A gyülekezet lassan növekszik, az emberek nagyon szeretik az Igét és egyelőre még engem is elviselnek :D.

Egészen biztos vagyok benne, hogy Isten a jövőben is gondoskodni fog rólunk és számtalanszor rácsodálkozhatunk még a kegyelmére a jövőben is.

Vörösiszap a szívemen

Arról, ami Devecser és Kolontár életében történt, mindenki tud. Külföldi újságok, internetes portálok cikkeztek a természeti katasztrófáról, ami emberek életét oltotta ki, és tette tönkre. Többek között én is gőzerővel igyekeztem közhírré tenni minden lehetséges portálon a felháborodásomat. A szívem felindult a cég vezetése ellen, akik nem voltak hajlandóak vállalni a felelősséget, fröcsögtem a haragomat és indulatomat mindenfelé.

Pénteken imaalkalom volt a pesti gyülekezetben, amin én is részt vettem. Még akkor is ez járt a fejemben és hajóztam a saját indulataim tengerén, amikor Isten kérdezett tőlem valamit. Azt kérdezte, hogy "Imádkoztál akár egyetlen emberért is azok közül, akik valakit vagy valamit elveszítettek a tragédiában?" Ennyi volt, és lehullott rám a fekete lepel, amikor szégyenkezve kellett bevallanom, hogy nem. Eszembe sem jutott imádkozni az emberekért, túlságosan el voltam foglalva a saját érzelmeimmel és gondolataimmal és nem maradt hely, idő arra, hogy Isten vajon mit érez, hogy Neki vajon fáj-e az, amikor a teremtményei felelőtlen módon pusztítják a saját és a többiek életét.

Megszégyenültem, és ismét felismertem, hogy mennyire távol vagyok nagyon sokszor Krisztus szívétől. A Zsidókhoz írt levél 7:26 azt mondja: "Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél." Nem azért, mert én ilyen vagyok, hanem mert a tökéletes ellentéte vagyok. Én soha nem lettem volna képes Isten előtt kedvessé válni. Mivel ilyen vagyok, ezért egy tökéletes ellentét kellett ahhoz, hogy egyáltalán beléphessek Isten jelenlétébe. Ezzel pedig egyre megdöbbentőbb a gondolat, hogy napról napra Krisztus képére formálódunk és egyszer testben is olyanok leszünk, mint Jézus. Isten szemében pedig már most ilyenek vagyunk, az üdvösséget senki el nem veheti tőlünk. Viszont a megtérésre mélységesen szükségünk van. Megtérés nélkül nincs új kezdet, nem lehet addig tovább menni, amíg a régi dolgok fogságban tartanak.

A szívemnek igazi bátorítója a Zsidókhoz írt levél 4:16: "Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." Meg lehet (kell) bánni a bűnöket, sőt ne rejtegessünk semmit, mert az Istennel való kapcsolatunk gátlója. Ha megvallottuk, akkor pedig menjünk tovább, mert nem a bűnbánattól tehetetlen keresztényekre van szükség, hanem olyanokra, akik valóban elhiszik, hogy életük Krisztusban van elrejtve és a kősziklán állnak.

"Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít."

Jób 5:18



Minden kezdet nehéz (egy kis vicc, mert miért ne?)

Botránkozós keresztényeknek nem ajánlott :).

A fiatal pap nagyon izgult az első miséje előtt. A püspök észrevette, és azt tanácsolta neki: mielőtt megkezdi a misét, tegyen egy kis vodkát a vizespohárba, hogy megnyugodjon. Nagyon jól sikerült az első mise, de amikor a pap hazaért, egy levelet talált a püspöktől.

Kedves fiam, atyám!

Gratulálok a misédhez, és örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat. Van azonban néhány megjegyzésem:

Abból a pohárból kis kortyokat kell inni, nem egyszerre felhajtani.

Abba a vizespohárba nem teszünk se jégkockát, se citromszeletet.

Ja, és azt mondtam, hogy tegyél egy kis vodkát a vizbe - és nem forditva.

A Bibliát nem használjuk pohártartónak.

10 parancsolat van, és nem 12.

12 apostol van, és nem 10.

Amikor a keresztről beszélsz, nem mondhatod: "Az a nagy T az oltár."

Amikor Jézusról beszélsz, nem mondhatod: "A fiú és a bandája."

Dávid egy parittyával és egy kővel győzte le Góliátot, nem robbantotta szét a s*ggét.

Júdást nem hivhatod k*cs*gnek.

Nem szép a pápát "keresztpapának" hivni.

Az ötlet, hogy kérted a hivőket, tapsoljanak, jó volt, viszont túloztál, amikor megkérted őket: táncoljanak szambát.

A szentelt vizet áldásra használjuk, nem arra, hogy a tarkód lehűtsd vele.

Keresztelő Jánost nem a lábáztatók avatták szentté.

Az a kis ház nem WC, hanem gyóntatófülke.

Aki a kereszten van, az Jézus - nem Che Guevara.

Krisztussal a keresztet vitették - nem akart a hegyre költözni.

A hivők adománya nem piti aprópénz.

A harang valóban nem szép hangú, de nem is repedtfazékra emlékeztet.

Az ostya gyártója nem harácsoló vállalkozó - PÉK.

A frigyszekrényre ne mondd, hogy bárszekrény.

Amikor a bűnösök meghalnak, a pokolba mennek, nem az anyjukba.

Mindig legyen rajtad alsógatya, pláne ha a csuháddal legyezed magad.

Emlékeztetlek, hogy a mise kb. egy óráig tart, nem 2x45 perces, és az, aki melletted ült és piros-szoknyás transzvesztitának hivtad - én voltam.

Ezenkivül minden rendben volt.

Áldásom rád!

Két év

Anna meggyőzőtt, hogy mindenképpen írjak a házassági évfordulónkról. Pontosabban, ha minden másról írok, akkor erről miért ne írjak? :)

Szóval, az elmúlt két év során nagyon sokat tanultam kedvenc feleségemtől. Először is, hogy egyedülálló férfiként élhetek viszonylagos igénytelenségben, de házas emberként ezt már nem tehetem meg. Az első lakásunk nem volt éppen a Hilton, igen erősen penészedtek a falak a tél folyamán. Ez Annát nagyon zavarta. Soha nem gondoltam volna, hogy a környezet ekkora hatással lehet a kapcsolatunkra, de kiderült, hogy nagyon keveset tudok még. A legkeményebb időszak számomra talán az első 6 hónap volt, amikor nagyon sokat kellett mind a kettőnknek csiszolódni. Soha nem éltünk együtt és valóban igaz a mondás, hogy lakva lehet igazán megismerni a másikat. Sokszor megbántottuk egymást, de ezeken keresztül Isten megtanított minket bocsánatot kérni és adni.

Amiben nagyon sokat tanulhatok Annától az a kitartás. Évek óta küzd az egyetemen és egyszer sem adta fel. Valószínűleg én már régen otthagytam volna az egészet, ha ennyit kellett volna küzdenem a főiskolán. Amikor elveszítettem a munkámat, Anna nagyon sokat bátorított és az ő kitartása buzdítóan hatott rám is. Nem egyszer bántott a gondolat, hogy nem tudom neki megadni mindazt, amit ő szeretne vagy amit én elképzeltem, hogy meg kell adnom neki. A munkanélküliség lelki hatásai voltak a következő támadás fegyverei, amelyek ellen együtt kellett küzdenünk. Az ember ilyenkor semminek érzi magát, aki nem kell senkinek. Ez az élet más területeire is hatással van. Együtt viszont megértettük, hogy Isten kezében vagyunk és ha mindenki el is vet, Isten akkor is velünk van és soha nem mondja, hogy nem kellünk Neki.

Isten kegyelméből elköltözhettünk egy másik lakásba, ami a város központjában van. Ez egy kicsi lakás, nagyon kedvező áron és még a rezsi is alacsony. Tavaly nyáron ezzel a meglepetéssel várhattam Annát, amikor hazajött Amerikából. Hogy honnan volt egy munkanélkülinek erre pénze? Kérdezzétek a mennyei Atyát. Ő az, Aki folyamatosan gondoskodik rólunk. A tavalyi karácsony az egyik legszebb volt az életemben. Kettesben töltöttük, megfőztük életünk első, közös halászlevét és töltött káposztáját. Olyan utakon és módokon gondoskodott Isten a szükségeinkről, amelyekről még csak álmodni sem mertünk.

Múlt héten szombaton ünnepelhettük a két éves házasságunkat. Lehet, hogy kevésnek tűnik egyesek számára, de nekünk nem az, gondolom ez érthető. Étteremben ünnepelhettünk, ahol nem kell milliókat elkölteni, hogy az ember boldogságot találjon. A mi boldogságunk nem önmagunkban van, hanem abban, aki a boldogság forrása. Jézus azt mondja, hogy a férfi szeresse a feleségét, a feleség pedig engedelmeskedjen a férjének. Ez nem uralkodó és elnyomott viszonyra utal. Nekem tettekkel kell szeretnem a feleségem, ő pedig csupán ezután fog tudni engedelmeskedni. Ha látja, hogy a javát szeretném, akkor könnyű lesz neki engedelmeskedni. Őszintén, nem találkoztam még annyira szeretetreméltó személlyel, mint az én kis feleségem. Ő az, aki vidámságot hoz az életembe és meglágyítja a sokszor büszke és kemény szívemet. A feleségem a puhaság, a lágyság az életemben. Nélküle csupán egy félkarú ember vagyok, aki soha nem lehet teljes.

"Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté." (1 Mózes 2:20-24)

A gyorsan tovaszálló nyár

Az idei nyár sok meglepetést tartogatott a számunkra. A korábbi évekhez hasonlóan Anna idén is kiment az USA-ba dolgozni, de már egy kicsit nehezebb szívvel, mint korábban. Sok súrlódáson túljutottunk már ekkorra és a kapcsolatunk talán még soha nem volt olyan jó, mint a nyár elején. Szívesebben maradt volna itthon, de lemondani már nem lehetett. A várakozás természetesen mindkettőnk nyarát meghatározta. Ő várta, hogy hazajöhessen, én pedig vártam, hogy hazajöjjön.

Ezzel együtt azonban Isten oly bőségesen ellátott áldásokkal és feladatokkal, hogy ez a két és fél hónap szinte egyik szempillantásról a másikra elszállt. Először is meg kellett szoknom, hogy lelkipásztor vagyok és a velem született kisebbrendűségi érzés ellen Krisztus kegyelmével kellett küzdenem és kell még most is sokszor. Az ellenfél támadott olyan gondolatokkal, amelyek azt mondták, hogy nem vagyok alkalmas erre a feladatra, el fogom szúrni és tönkreteszem a gyülekezetet. Ezeknek egy része igaz, valóban nem vagyok alkalmas a feladatra, azonban Isten kegyelme nélkül, amely megjelent Krisztusban az életre sem vagyok alkalmas. Így hát a legfontosabb dolog, amit meg kell tanulni, hogy mindez nem rólam szól. Mindez Istenről szól, és ha Ő valamit eldöntött, az úgy is lesz.

Istennek hála eljuthattunk Vajtára a nyári konferenciára. Itt sok bátorítást kaptam számomra fontos emberektől (nevek nélkül, hiszen úgyis tudják, hogy róluk van szó), továbbá Isten egy meglepetést is tartogatott a számomra. A fiú, aki jött velünk, úgy döntött, hogy be akar merítkezni és ezzel én is átestem a "bemerítek valakit" keresztségen :).

Ezután kedves vendégtanítók látogattak el Nyíregyházára, akik feldobták a közösségünket.

A nyár folyamán Isten arra indított, hogy közös akaratért imádkozzak a nyíregyházi evangéliumi gyülekezetek között. Kiderült, hogy a szabadkeresztyén gyülekezet pásztora is ezért imádkozott, így párszor már együtt is imádkoztunk, valamint egy közös csendes nap megrendezését terveztük.

Az augusztus egyenesen fergeteges volt, szinte minden nap testvéri közösségben lehettem valahol: Debrecenben, Nyíregyházán. Ukrajnában is taníthattam három helyen. Isten folyamatosan egyre mélyebbre vitt a munkájában és legalább három fontos dolgot megtanított. Először is megértette velem, hogy a munka, amit csinálok az Övé. Ez azt jelenti, hogy az Ő Lelkének ereje nélkül nem lehet végezni a munkáját és a támadásoknak sem lehet ellenállni emberi bölcsességgel, mert azok is ember felettiek. Mielőtt döntéseket hoztam nem imádkoztam, nem kértem ki az Úr akaratát. Természetesen az Ő kegyelme annál nagyobb, hogy időben ne figyelmeztetett volna, de meg kellett térnem ebből az állapotból.

Másodszor ráébresztett, hogy a gyülekezettel kapcsolatos döntésekben egyedül próbálok dönteni, a vének bölcsessége nélkül. A végső felelősség természetesen az enyém, azonban "Vezetés nélkül elbukik a nép, de segítséget jelent, ha sok a tanácsadó." (Példabeszédek 11,14); "Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó." (15:22) "Irányítás kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó." (24:6). Amiatt, hogy Debrecenben lakunk kicsit nehezen megoldható a találkozás, de sokkal jobban össze kell tartanunk. Mindaz, amit az előző esetből tanultam, sok terhet vett le a vállamról.

Végül sikerült a szabadkeresztyénekkel összehozni a közös gyülekezeti napot, amelyen sok keresztény tesóval megismerkedhettünk és kiléphettünk a saját közösségünk falai közül.

A nyár még az anyagi dolgokban is Isten gondoskodásáról szólt. A nyíregyházi illetve egy másik magyar gyülekezettől Annával havi támogatást kapunk, amely nélkül nem tudnánk megélni. Novemberben végzek a munkanélküli tanfolyammal, és kb. ekkorra fogy el a gyülekezet támogatásra szánt pénze. Kíváncsian várjuk, hogy Isten mit cselekszik az életünkben ezzel kapcsolatban is!

Anna végezetül hazaért, csodás módon természetesen. 14.20-kor kellett volna a gépének leszállnia Ferihegyen, de végül 23 órakor érkezett meg, egy másik repülővel. Hála Istennek, hogy van internet a bostoni repülőtéren, és itthon is, valamint hogy egy testvér éppen fent volt facebook-on (nagyon ritkán használja egyébként, de most éppen ott volt dolga). Ő szólt, hogy a feleségem beszélni akar velem. Így míg skype-on Annával beszéltünk, kiderült, hogy a gépe késni fog. Isten kegyelme határtalan irányunkban és csupán az életünk elején vagyunk! Vajon mennyi minden várhat még ránk?!

Meglepő

"Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok."- 1 Korinthus 14:1


Vasárnap furcsa dolog történt velem (is). Természetesen embernek furcsa az ilyesmi, de a kereszténynek meg kell tanulnia, hogy Isten nem a mi eszünk szerint cselekszik. Szóval, vasárnap az egyik idősebb asszony a gyülekezetben megkért, hogy továbbra is tartsuk őt imáinkban, mert évek óta küszködik a férjével, aki gyűlöli és megveti őt. Mivel nem kap szeretetet, ezért adni sem nagyon tud és valljuk meg őszintén bármelyikünk belefáradna egy ilyen évek óta húzódó fájdalmas küzdelembe.

Ezután másra terelődött a téma, de Isten nem hagyott nyugodni, hanem azt mondta, hogy át kell ölelnem az asszonyt és el kell neki mondanom, hogy Ő viszont nagyon szereti és tartson ki a végsőkig. Nem csináltam még ilyet, ezt el is mondtam neki, de a bensőm remegésének nem lehetett nemet mondani. Amint átöleltem valósággá vált számomra a Róma 12:15: "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.", ugyanis nem tudtam megtenni, hogy ne sírjak! Elmondtam neki azt, amit Isten a szívemre helyezett, majd az asszony felszabadultan imádkozott, mert mint kiderült pontosan azt kérte az Úrtól, hogy azon a napon tegye tanúbizonyságát szeretetének és segítsen neki kilépni a fásultságból.

Körülbelül 5-10 percig még remegtem ezután, olyan volt, mint amikor egyszer egy konferencián szó szerint éreztem Isten jelenlétét. Csupán akkor nekem volt szükségem gyógyításra, most pedig engem akart használni erre a feladatra. Természetesen nem én vagyok, aki gyógyítok. Sőt, talán már más is észrevette, hogy "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül." (Példabeszédek 11:25). Ami történt legalább akkora áldás volt nekem is, mint annak, akit Isten felüdített most éppen rajtam keresztül.

Egy biztos: lehetőségem volt nemet mondani egészen a legvégsőkig, de vajon ki tudja, hogy miféle áldásoktól fosztjuk meg saját magunkat, ha nem engedünk Isten Lelkének?! Kellett, hogy engedjek és hálás vagyok Istennek, hogy megtapasztalhattam erejét, kegyelmét és szeretetét.

Remény

Holnaptól leszek szomorú........ Holnaptól leszek szomorú, holnaptól. De ma örülni fogok: mire jó szomorúnak lenni, mire jó? Miért fúj a gonosz szél? Miért kell keseregnem ma a holnap miatt? Talán a holnap jó, talán a holnap világos. Talán holnap még sütni fog a nap. És nem lesz okom a szomorúságra. Holnaptól leszek szomorú, holnaptól. De ma, ma örülni fogok; és minden keserű napnak azt fogom mondani: Holnaptól leszek szomorú. Ma nem. (Egy gettóban talált gyermekvers, 1941)

Ukrajnai szolgálat

Egy kedves testvérünk, Dankó József és családja Ukrajnában szolgálnak a Kelet-Európa Misszió keretein belül. Ugyanakkor gyülekezeteket, házi csoportokat indítanak, hogy az emberek egészséges táplálékot kapjanak Isten Igéjéből.
Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy ki kellene mennem megnézni, milyen munkát is végeznek pontosan, illetve hogy tanítsak a gyülekezetekben. Erre pedig az augusztus 20-i hétvége tűnt ideálisnak.
Józsitól már rengeteg történetet hallottam arról a hatalmas szakadékról, ami Ukrajnában van szegények és gazdagok között. A korrupció gyakorlatilag kötelező, szinte a legegyszerűbb orvosi ellátáshoz is nyíltan pénzt kérnek az orvosok. Az egyik testvérnő havi 18.000-20.000 forintért dolgozik a szőlőben és örül, hogy dolgozhat.

Várakozással tekintettem az út elé, mert az én nyugalmas kis keresztény életemhez képest az övék maga az állandó változás, növekedés, küzdelem. Nyíregyháza és Beregszász között taxival a legegyszerűbb közlekedni, ha valakinek nincs autója. Ha az ember jó sofőrt fog ki, akkor bizony még az imaélete is hirtelen megélénkül, mert egész úton azért imádkozik, hogy csak egyszer érjen oda, soha többet ehhez az emberhez nem száll be. Ugyanakkor a határon pillanatok alatt átmennek, hiszen évek óta ezzel foglalkoznak és mindenkit ismernek, akit kell.

Két tanítással készültem másnapra (péntek), de Józsi még időben szólt (még a határ előtt:), hogy lesz egy harmadik is, mégpedig azután, hogy megérkezek. Utunk Kukjába (nem tudom, hogyan írják, ezért hallás után írom le) vezetett, ahol kb. százan élnek. Itt lakik Józsi segédje is, a családjával együtt. Az utakról jobb nem beszélni. Kukja a hegyen van és az úton jártak valamikor az aranybányába a teherautók. Némely gödörbe egy kisebb disznó kényelmesen elfért volna és ha akar, még le is fialhatott volna benne.
A közösség nagyon jó volt, de ami a leginkább tetszett: van idejük az embereknek beszélgetni, sőt igénylik is. Nem rohannak sehova.

Másnap megismerkedtem az Amaro Del zenekar tagjaival (ezt mindenképpen le kellett írnom), majd mentünk Mezőváriba, ahol egy romagyülekezet van. Most kevesen jelentek meg, mert csak azért volt pénteken az alkalmuk, mert jöttem. Mindannyian figyelték az üzenetet, végül pedig egy 26 éves ember (aki jóval többnek látszott, valószínűleg nem irodában ül egész nap) felállt, eldobta a cigijét jó messzire és azt mondta, hogy meg akar térni. Csodálatos volt!
A harmadik állomás Nagymuzsaj volt, ahol 6-7 idősebb asszony alkotja a gyülekezetet. Mind 60 felett voltak, már jó ideje hívők, de megfáradtak. Jó volt látni, hogy figyelik és értik az üzenetet. A végén az egyik derekas asszony jól megszorongatta a kezem, azt hittem el akarja vinni magával.

Mi volt mégis a legnagyobb áldás számomra? Az este, amelyet Józsi segédlelkészénél tölthettem. Elmesélték az életüket, azt hogy Gabi mennyire ivott. Ha pedig ivott, akkor verekedett. De nem az erősebbeket, hanem a saját családját verte. Sokszor kellett menekülnie a feleségének a két gyerekkel. De miután megérintette Jézus Krisztus szerelme, nem akart inni többet. Ott ültünk az asztalnál, beszélgettünk, viccelődtünk és Isten kegyelme, szeretete töltötte el a szívünket. Jó volt látni, hogy mernek viccelni az apjukkal. Hálát adtam Istennek azért, amiért az Ő Szellemének jelenléte ennyire át tudja formálni az embert. Dicsőséges pillanat volt!

Nyomor, szenvedés, küzdelem. Gabinak szüksége lenne egy Lada Nivára, mert télen nem tud felmenni a hegyre. Azonban a 4.000 dolláros (igen, valóban ennyi egy jó állapotú Niva kint) autó nekik elérhetetlen. Mégis, minden küzdelem ellenére Jézus Krisztus kegyelme és szeretete itatja át az életüket. Ez pedig többet ér mindennél.

Középen kék pólóban Gabi felesége, mellette narancssárgában Gabi.

Mezővári romák.

Nagymuzsaj.

Üdvözlet

Szóval, köszöntök mindenkit a blogunkon. Mivel már többen mondták, hogy ideje lenne blogot készítenem, ezért most hallgatok a nálam bölcsebbekre és íme! No, nem azért, mintha az életünk olyan veszettül érdekes lenne, hanem hogy kielégítsem a kíváncsi emberek éhségét.
Igyekszek a blogban minden olyan történést megírni, amit az Úr Jézus Krisztus tett az életünkben és amelyek fontosak lehetnek valakinek.
Ennyi bevezető elég, olvassátok, ha van mit!