2010. szeptember 14., kedd

A gyorsan tovaszálló nyár

Az idei nyár sok meglepetést tartogatott a számunkra. A korábbi évekhez hasonlóan Anna idén is kiment az USA-ba dolgozni, de már egy kicsit nehezebb szívvel, mint korábban. Sok súrlódáson túljutottunk már ekkorra és a kapcsolatunk talán még soha nem volt olyan jó, mint a nyár elején. Szívesebben maradt volna itthon, de lemondani már nem lehetett. A várakozás természetesen mindkettőnk nyarát meghatározta. Ő várta, hogy hazajöhessen, én pedig vártam, hogy hazajöjjön.
Ezzel együtt azonban Isten oly bőségesen ellátott áldásokkal és feladatokkal, hogy ez a két és fél hónap szinte egyik szempillantásról a másikra elszállt. Először is meg kellett szoknom, hogy lelkipásztor vagyok és a velem született kisebbrendűségi érzés ellen Krisztus kegyelmével kellett küzdenem és kell még most is sokszor. Az ellenfél támadott olyan gondolatokkal, amelyek azt mondták, hogy nem vagyok alkalmas erre a feladatra, el fogom szúrni és tönkreteszem a gyülekezetet. Ezeknek egy része igaz, valóban nem vagyok alkalmas a feladatra, azonban Isten kegyelme nélkül, amely megjelent Krisztusban az életre sem vagyok alkalmas. Így hát a legfontosabb dolog, amit meg kell tanulni, hogy mindez nem rólam szól. Mindez Istenről szól, és ha Ő valamit eldöntött, az úgy is lesz.
Istennek hála eljuthattunk Vajtára a nyári konferenciára. Itt sok bátorítást kaptam számomra fontos emberektől (nevek nélkül, hiszen úgyis tudják, hogy róluk van szó), továbbá Isten egy meglepetést is tartogatott a számomra. A fiú, aki jött velünk, úgy döntött, hogy be akar merítkezni és ezzel én is átestem a "bemerítek valakit" keresztségen :).
Ezután kedves vendégtanítók látogattak el Nyíregyházára, akik feldobták a közösségünket.
A nyár folyamán Isten arra indított, hogy közös akaratért imádkozzak a nyíregyházi evangéliumi gyülekezetek között. Kiderült, hogy a szabadkeresztyén gyülekezet pásztora is ezért imádkozott, így párszor már együtt is imádkoztunk, valamint egy közös csendes nap megrendezését terveztük.

Az augusztus egyenesen fergeteges volt, szinte minden nap testvéri közösségben lehettem valahol: Debrecenben, Nyíregyházán. Ukrajnában is taníthattam három helyen. Isten folyamatosan egyre mélyebbre vitt a munkájában és legalább három fontos dolgot megtanított. Először is megértette velem, hogy a munka, amit csinálok az Övé. Ez azt jelenti, hogy az Ő Lelkének ereje nélkül nem lehet végezni a munkáját és a támadásoknak sem lehet ellenállni emberi bölcsességgel, mert azok is ember felettiek. Mielőtt döntéseket hoztam nem imádkoztam, nem kértem ki az Úr akaratát. Természetesen az Ő kegyelme annál nagyobb, hogy időben ne figyelmeztetett volna, de meg kellett térnem ebből az állapotból.
Másodszor ráébresztett, hogy a gyülekezettel kapcsolatos döntésekben egyedül próbálok dönteni, a vének bölcsessége nélkül. A végső felelősség természetesen az enyém, azonban "Vezetés nélkül elbukik a nép, de segítséget jelent, ha sok a tanácsadó." (Példabeszédek 11,14); "Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó." (15:22) "Irányítás kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó." (24:6). Amiatt, hogy Debrecenben lakunk kicsit nehezen megoldható a találkozás, de sokkal jobban össze kell tartanunk. Mindaz, amit az előző esetből tanultam, sok terhet vett le a vállamról.
Végül sikerült a szabadkeresztyénekkel összehozni a közös gyülekezeti napot, amelyen sok keresztény tesóval megismerkedhettünk és kiléphettünk a saját közösségünk falai közül.

A nyár még az anyagi dolgokban is Isten gondoskodásáról szólt. A nyíregyházi illetve egy másik magyar gyülekezettől Annával havi támogatást kapunk, amely nélkül nem tudnánk megélni. Novemberben végzek a munkanélküli tanfolyammal, és kb. ekkorra fogy el a gyülekezet támogatásra szánt pénze. Kíváncsian várjuk, hogy Isten mit cselekszik az életünkben ezzel kapcsolatban is!

Anna végezetül hazaért, csodás módon természetesen. 14.20-kor kellett volna a gépének leszállnia Ferihegyen, de végül 23 órakor érkezett meg, egy másik repülővel. Hála Istennek, hogy van internet a bostoni repülőtéren, és itthon is, valamint hogy egy testvér éppen fent volt facebook-on (nagyon ritkán használja egyébként, de most éppen ott volt dolga). Ő szólt, hogy a feleségem beszélni akar velem. Így míg skype-on Annával beszéltünk, kiderült, hogy a gépe késni fog. Isten kegyelme határtalan irányunkban és csupán az életünk elején vagyunk! Vajon mennyi minden várhat még ránk?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése